"A szeretet... nem rója fel a rosszat."

"A szeretet... nem rója fel a rosszat."

(1. Kor. 13,4-5)

Mindnyájunkat érnek sérelmek. Akarva-akaratlanul bántjuk egymást. Olyan ez, mintha egy kis (néha nagyobb) követ dobnánk egymáshoz. Rosszulesik, fáj, esetleg maradandó sérülést is okoz. Hogyan fogadjuk a sértést, bántást?

Vannak, akik azonnal visszadobják a követ. Ők nem hagynak megtorlás nélkül semmilyen sérelmet. Általában nagyobbat ütnek vissza, mint amekkorát kaptak, nagyobb kő repül, mint ami őket érte el. És így tartják helyesnek, kölcsönkenyér visszajár, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel - mondogatják. A történelem olyan háborúk sora, amelyek gyakran így robbantak ki.

A félénkebb, csendesebb emberek elteszik emlékbe ezeket a köveket. Egész gyűjteményük van már, és évek, évtizedek múlva is számon tartják, hogy kitől mit szenvedtek el. Ők nem állnak bosszút, de tartják a haragot, és ez sok keserűséget halmoz fel a szívükben. Gondosan felróják, emlékezetbe vésik a sérelmeket.

Mai igénk azt mondja, van egy harmadik lehetőség is: a szeretet nem rója fel a rosszat. Van, aki nem dobja vissza, és nem is tartja számon. Miért? Mert nem ér rá, feladata, küldetése van, és tudja, hogy menet közben kap az ember ütéseket, de azokon túl kell tennie magát, fontosabb dolga van, mint a sérelmeivel foglalkozni.

Sőt: van, akinek arra is van ereje, hogy a gonoszra jóval válaszoljon. Neki is fáj, ha megdobták, de telik arra, hogy jóval viszonozza a rosszat Is. Mentegeti még az ellenségét is. Jézus a kereszten ezt tette. Az tudja az ő példáját követni, aki rádöbbent, hogy ő is megdobálta Jézust, de őérte is imádkozott, amikor haldoklott. S akinek megbocsáttattak a bűnei, az tud megbocsátani másoknak. Ez nem csupán az értelem belátása, végképp nem az érzelmek feladata, mert lehet, hogy így is fáj a sérelem, ez akarat döntése. És nagy felszabaduláshoz és békességhez vezet.

(Cseri Kálmán)

Áldott Húvéti Ünnepeket kívánok!

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK KEDVES OLVASÓIM!

Dr. Joó Sándor: Húsvéti reménység

"... Húsvét nélkül a nagypéntek valóban a Sátán győzelmének a napja: végre teljességre vitte a nagy művét, amit a Paradicsomban elkezdett az első emberpárral, megsemmisítette az ember Megváltóját. És ha Isten engedte, hogy ez is megtörténjen, már pedig úgy látszik, engedte, akkor vége minden reménységünknek!

De nagypéntek után fölvirradt a húsvét, és Isten a húsvétban válaszolt a nagypéntekre. Ez a válasz lenyűgözően más, mint amit ember valaha elgondolhatott. Nem egy új özönvíz, nem egy véres megtorlás, nem egy fölháborodott, megsemmisítő isteni mozdulat, ami pedig nagyon érthető lett volna. Isten nem vonult vissza sértődötten a mennyországba, és nem hagyta az emberiséget megérdemelt sorsára. Éppen ellenkezőleg: teljesen kitárta, megnyitotta az utat a halálból az életre. Utat nyitott Egyszülött Fia gyilkosai előtt, utat tört a halálon át az örökkévaló világ dicsőségébe. Húsvéttal azt mondja az emberi nemzetnek, amelyik Jézust megölte, hogy éppen ezek után nem hagylak magadra, éppen most akarom igazán megmutatni, mennyire szeretlek!..."

Megbocsátás

Megbocsátás

"Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok;
 megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik"

 (Lukács 6,37)

Amikor ezt verset verset olvastam az jutott az szembe, hogy mennyivel szebb, könnyebb lenne a mi életünk, ha Jézusnak ezeket a rendeléseit megtartanánk.

Milyen hajlamosak vagyunk másokat elítélni, kárhoztatni. Sokszor nem is ismerjük igazán az embertársunkat és már véleményt mondunk, beskatulyázzuk. Elég ehhez ha valaki nem szimpatikus és már is ítélkezünk.

A megbocsátás pedig sokszor a legnehezebb. Ennek egyik oka a büszkeség, nem szeretnénk megalázkodni, inkább mindig a másiktól várjuk el azt, hogy odajöjjön hozzánk bocsánatot kérni.
Vagy ha látszólag meg is bocsátunk, de valójában belülről nem. Pedig akkor teljes a megbocsátás ha ezt igazán őszintén tesszük.

Imádkozzunk, hogy adjon Isten erőt ahhoz, hogy igazán megtudjunk bocsátani, hogy ne kárhoztassunk és ne ítélkezzünk.

Tanuljuk meg a mi Urunk Jézus Krisztustól a megbocsátást!