Himnusz a szeretetről

Himnusz a szeretetről

Szeretni annyi, mint adni,
Adni ha látod, hogy kérnek,
S mosolyogva letörölni egy csepp könnyet.
Szeretni annyi, mint békével elfogadni önmagad,
S önmagáért elfogadni másokat.
Szeretni annyi, mint felemelni azt, ki elesett,
S forrásvízzel lemosni sebeket.
Szeretni annyi, mint simogatni verés helyett,
Virágot nyújtani kemény ököl helyett.
Szeretni annyi, mint elfeledni fájó sérelmeket,
S magunknak is, másoknak is,
Megbocsátani bűnöket.
Szeretni annyi, mint megfogni egymás kezét,
S egyetlen szívdobbanással sugározni
Ezt az érzést szerteszét.
Hidd el, megváltozik a világ,
Csak zengd a szeretet himnuszát!
 
(1.Korinthus 13.) 

Kicsit több...

Kicsit több...

KICSIT TÖBB BÉKESSÉG, JÓSÁG, SZELÍDSÉG ...
kevesebb viszály, irigység ...
kicsit több igazság úton - útfélen ...
KICSIT TÖBB SEGÍTSÉG BAJBAN, VESZÉLYBEN ...
kicsit több ,,MI" - és kevesebb ,,én" ...
kicsit több erő, remény ...
és SOKKAL TÖBB VIRÁG AZ ÉLŐK ÚTJÁRA !
- mert a sírokon már hiába.


(Túrmezei Erzsébet fordítása ismeretlen szerző után németből)

ERŐRŐL ERŐRE

OLÁH LAJOSNÉ

ERŐRŐL ERŐRE

(Zsolt 84,8)

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm!

Vége, nincs tovább…

Megtántorodtam, már-már elestem,

elborított a nyomorúság.

Szóltam: saját erőmből nem telik több,

nem bírom tovább!

És akkor új erő jött.

Csendben és észrevétlen.

Nem a győztesek hódító ereje,

nem az erők világrengető serege,

csak épp annyi, amire szükségem volt,

csak épp annyi, amennyi fölemelt,

megiszamodott lábam lépésre bírta,

s nyomorúságom rengetegéből

a kivezető utat megmutatta.

Csak épp annyi.

S ha elfogy?

Akkor újra küldi Ő,

a kifogyhatatlan, örök, szent Erő!

Csak mindig annyit.

És épp eleget!

Eleget ahhoz, hogy el ne essem,

ne zuhanjak le a szörnyű mélybe,

e szent erővel általlépjem,

s csak a túlparton roskadjam össze.

Aztán megint ad új erőt.

Naponként kinyújtom kezem

a napi mannáért, és Ő ad.

„Erőről erőre jutok”,

világlik már a szent titok!

Az ínség földjén új forrás fakad,

amerre bizakodó lábam elhalad.

Tekintetem a célt kutatja már,

nem révedek erőtlen magamra,

végtelenné tárult a láthatár.

Mindig csak előre, előre,

át a völgyön, – a hegytetőre!

Kőről kőre, erőről erőre…

Átmenvén a siralom völgyén,

erőről erőre jutok,

míg fenn a Sionon megállhatok.