2015. március 22.

Megbocsátás




Képek forrása netről.

2015. március 18.

Az elengedés



Az elengedés

Az elengedés nem az, hogy ezután nemtörődöm leszek,
hanem annak felismerése, hogy nem tehetek meg dolgokat mások helyett.

Az elengedés nem az, hogy eltaszítom magamtól a másik embert,
hanem annak felismerése, hogy nem irányíthatom.

Az elengedés nem az, hogy a másikat továbbsegítem a rosszban,
hanem az, hogy megengedem neki, hogy a következményekből tanuljon.

Az elengedés saját erőtlenségem, tehetetlenségem beismerése,
mellyel elfogadom, hogy a dolgok kimenetele nem az én kezemben van.

Az elengedés nem próbál megváltoztatni vagy okolni másokat,
hiszen csak magamat változtathatom meg.

Az elengedés nem közönyt vagy érdektelenséget jelent valaki iránt,
hanem törődést.

Az elengedés nem rendbe hoz,
hanem támogat.

Az elengedés nem megítél,
hanem hagyja, hogy a másik is esendő emberi lény legyen.

Az elengedés nem az, amikor minden következményt én próbálok elsimítani,
hanem engedem, hogy ő is megtapasztalja saját dolgainak kimenetelét.

Az elengedés azt jelenti, hogy nem oltalmazom a másikat,
hanem engedem, hogy a másik szembesüljön a valósággal.

Az elengedés nem tagadás,
hanem elfogadás.

Az elengedés nem a másik korholása, szidása vagy vele való vitázás,
hanem saját hiányosságaim felkutatása és kiigazítása.

Az elengedés nem az, amikor mindent a saját elképzeléseimre formálok,
hanem úgy fogadok minden napot, ahogy az jön, magamhoz ölelve a pillanatot.

Az elengedés nem mások kritizálása vagy irányítása,
hanem én magam igyekszem azzá válni, ami álmaim szerint lehetnék.

Az elengedés nem sajnálkozik a múlton,
hanem előre tekint, fejlődik és a jövőnek él.

Az elengedés kevesebbet fél, és többet él, jobban szeret!
Az elengedés gyümölcse a békesség.

2015. március 17.

Hagyd abba a panaszkodást!



Hagyd abba a panaszkodást! 

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent!”
 (Filippi 2:14)

Jegyezd meg: 
1) A panaszkodás függőséget okoz. 
A kör bezárul: van egy problémád, panaszkodsz miatta és így beleragadsz, rosszul érzed magad, ezért még többet panaszkodsz, ezzel csak még több stresszt okoz, és nem hoz megoldást. Ostobaság, nem?

2) A panaszkodás megfoszt Isten áldásaitól. 
Ahelyett, hogy elköteleznéd magad Istennek, kételkedsz bölcsességében és gondviselésében. Isten 23 000 izráelitát küldött ezért a halálba. „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez… figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11). Ne csak ellenőrizd a viselkedésed – változtasd meg!

 3) A panaszkodás kihat az egészségedre. 
„A nyugodt, csendes szív és elme a test élete és egészsége…”
 (Példabeszédek 14:30 AMP).
 Őszintén, hány nyugodt és csendes panaszkodót ismersz? Panaszkodás helyett dolgozz a hozzáállásodon! Kezdd el számlálni az áldásaidat! Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „Panaszkodtam amiatt, hogy nincs cipőm, míg egyszer találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt”. Hallgasd meg, miről írt Barbara Johnston: „Egy kézzel írt levélke volt a telefonpóznára szögezve, a következő állt rajta: »Elveszett háromlábú, egyik szemére vak kutyám. Az egyik füle hiányzik, a farka letört, és nemrég ivartalanították. A Szerencsés névre hallgat.«”
 A Biblia azt mondja. „Mindenben (figyeld meg, nem azt mondja, hogy mindenért, hanem azt, hogy mindenben!) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata” 
(1Thesszalonika 5:18 Károli).  

Te is ismered azt a szívszorongató érzést, amikor nagyon szeretnél elérni valamit, de valamiért az sehogy sem sikerül? Nemhogy közelebb kerülnél a célod megvalósításához, de egyre jobban távolodsz attól. Az idő múlásával talán már te is feladtad a reményt, hiszen teljesen reménytelennek látod az egészet. De vajon ennek így kell lennie?

Sokan járunk hasonló cipőben. Szeretnénk elérni valamit, de ahelyett, hogy közelednénk a célunkhoz, egyre messzebb kerülünk tőle. Ennek hatására elkezdünk keseregni és végül teljesen feladjuk. Képtelenek vagyunk pozitívan gondolkodni, hiszen csak a kudarcok érnek.

Az elkeseredés miatt folyamatosan csak a negatív gondolatok járnak a fejünkben, gondolatainkat pedig ki is mondjuk. Minél kilátástalanabbnak látjuk helyzetünket, annál többet kesergünk, annál több negatív dolgot mondunk ki. Végül azon kapjunk magunkat, hogy folyamatosan csak panaszkodunk, semmi jó nem történik velünk. Te is magadra ismertél?

Itt az idő, hogy megismerd az igazságot. Sajnos ez most kicsit fájni fog. Sikertelenséged oka sajnos te saját magad vagy.  

Példabeszédek 18:21
"Élet és halál a nyelv hatalmától függ, s ahogyan bánsz vele, úgy eszed gyümölcsét."  

Ez a bibliai idézet is nagyon jól mutatja, hogy sikered függ attól, hogy mit mondasz ki. A negatív gondolatokkal és a kimondott negatív szavakkal vágod el az áldást. Minél több negatív gondolatod van, minél több negatív dolgot mondasz ki, annál távolabb kerülsz a céljaidtól, álmaidtól. Ezáltal viszont egyre negatívabb leszel, egyre többet keseregsz és panaszkodsz. Így egyre mélyebbre süllyedsz. Ez egy "ördögi kör". 

Csak úgy tudsz kijönni belőle, ha tudatosan odafigyelsz a gondolataidra és arra, hogy mit mondasz ki. Hagyd abba a panaszkodást! Tudatosan vallj meg pozitív dolgokat! Ha valami miatt panaszkodni akarnál, akkor mond ki a pozitív ellenkezőjét! Ugyanis, ha abba is hagyod a panaszkodást, de nem mondasz ki semmi pozitív dolgot helyette, az a rossz ugyan úgy ott fog maradni. Viszont, ha elkezdesz pozitív dolgokat kimondani, akkor megfordul a kocka és közelebb kerülsz a célodhoz.

Most biztosan arra gondolsz, hogy jó-jó, de ez így hazugság. Nem fogsz hazudni, amikor látod, hogy nem igaz, amit kimondasz. Hidd el, hogy ez nem hazugság. Ez a biblikus hit és a megvallás. A hit ugyanis a nem látott dolgokról való meggyőződés. Azzal, hogy kimondod, elkezdesz hinni benne. A hit pont arról szól, hogy nem látod a pozitív dolgot, de kimondod hitben és hiszel benne, hogy meglesz, és megkapod. 

Ezek teljesen biblikus alapelvek, amelyeket keresztényként is alkalmazhatsz. Keresztényként is lehetnek céljaid, sőt legyenek céljaid! Merj nagyot álmodni! Isten meg fogja adni, ha az nem árt neked. Mert ha az káros a számodra, akkor nem adja meg. Légy pozitív és higgy! 
Fejezd be a panaszkodást, és ez által állítsd meg az "ördögi kört". Mondj ki helyettük valami pozitív dolgot, még ha úgy érzed, hogy az nem is igaz. Ha el tudod érni ezt a változást, pozitív irányba fognak változni a dolgok és ez által megvalósítod a céljaidat. 
Lehet, hogy ez időbe telik, de "Soha ne add fel!" 

2015. március 16.

Vida Sándor tanácsai a hallgatáshoz



Vida Sándor tanácsai a hallgatáshoz 

Fontold meg: egy szói se szólj!

Sohase panaszkodj - egy zokszó se hagyja el aj­kadat. Egy szó sem! Mily sokat nyersz, ha az Ige szól hozzád! Mily nagy veszteség ér, mihelyt megszólalsz. Légy csendes! Tanulj meg hallgatni!

Ha arcul ütnek egyik oldalon, tartsd oda a másik felét. Ne üss vissza! Szeresd a csendet!

Ne törődj azzal, hogy mit mondanak az emberek. Maradj Isten kezében. Ne védd magad. Ne nyisd ki szádat. Légy mint a halott - néma. Egy szó sok jajt csinálhat, elriasztja békességed szelíd galambját Pszt! Egy szót se szólj!

Talán félreértenek? Ne törődj vele. Ártani akar­nak? Elkedvetlenítenek? Bízd az Úrra dolgaidat!

Azt mondják: nincs igazad - rontják jóhíredet... Sebaj! Légy kedves és szelíd, maradj egyszerű és nyájas - ne szólj egy szót se! Maradj nyugodtan, ne vitatkozz, ne ellenkezz! Tégy úgy, mint Mestered, a néma Bárány!

Ne bírálgass, ne ítélkezz, ne vádolj senkit! Egy szót se szólj! Ne tégy lekicsinylő megjegyzést senkire. Újra és újra azt mondom: egy szót se szólj, de még egy pillantást se tégy, ami megzavarhatná lelked nyugalmát. Bízzál Istenben, légy csendben előtte!

Legyen másoké az utolsó szó - úgyis Istené a végső szó. Mennyi bajt csinálnak a szavak.

Semmi felől ne aggodalmaskodj! Hagyd az Úrra dolgaidat!

Hányszor nehéz a gondolkozás, nehéz az imádkozás, nehéz bízni -oly nyugtalan, lármás a szívünk. Csendesedj el az Úr jelenlétének templomában.

Nyomasztó gond, nehéz próba nehezedett rám. Egy testvérhez mentem vele. Kitártam előtte a szívemet, meghallgattam komoly szavait, de ha­zafelé menet az Úr csendes hangja megfeddett: Miért nem hozzám jöttél? Nem bízol bennem? Sohase vedd ki ügyedet az Ő kezéből - add át magadat neki! Hadd járja át bensődet az Ő békessége!

Csak Hozzá szólj, csak Róla beszélj!

Az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.
 (Mik 7,5).
 Ne szólj egy szót sem!

(Vida Sándor)

2015. március 15.

Ha megdobnak kővel ...



Ha megdobnak kővel ...

"Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot . Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel el kezdett tolatni, mire hallotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni: "Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!" "Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú.A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta: "Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább."És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van. "Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát. "Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba. Az eset után a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk. Fentről halk szelíd hang szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz... Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk rá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb. "Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak".

2015. március 12.

A MINDEN AZ MINDEN




Túrmezei Erzsébet
A MINDEN AZ  MINDEN


“Minden gondotokat őreá vessétek” 1. Pét. 5,7.
“Minden lehetséges a hívőnek”
Mk. 9,23
“Mindenre van erőm a Krisztusban” Fil. 3,20
“Mindenért hálát adjatok” Ef . 5,20

Minden gondomat rád vethetem.
Nem csak az apró-cseprő gondokat,
a nagyobbakat is.
Nem csak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbeket is!
Mert a minden, az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
Elérhetetlen nincsen!
Mert a minden, az minden!

És Tebenned mindenre van 
erőm.
Mindenre, sokra, kevésre,
szűkölködésre és 
bővölködésre…
Testvérek terhét vállamra vennem,
Teeléd vinnem!
Mert a minden, az minden!

S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
Örömök, szenvedések…
Mindet azért adod,
Hogy cél felé segítsen.
Mindenért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!

2015. március 9.

Önmagunknak megbocsátani...



Önmagunknak megbocsátani...

Már nagyon sokaknak megbocsátottam, de magamnak megbocsátani nehezen megy....

"Filippi 3:14.:
 „…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

Pál felismerte a megbocsátás fontosságát. Ő megtérése előtt szörnyű bűnöket követett el az Úr Jézus követői ellen. Közvetlen a megtérése előtt is azért indult Damaszkuszba, hogy a keresztyéneket rabszíjra fűzze és bebörtönözze. „Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.” Csel 9:1-2. Pálnak megtérése után sok bűnt kellett megbocsátani önmagának. A Filippi 3:14-ben látjuk, hogy megtette.
Elfelejtette a régieket és így felszabadult a hitre. Az Úr Jézus egykori ellensége ezután óriási szolgálatot tudott elvégezni.  A meg nem bocsátás korlátozza a hited működését, a gyógyulásodat, és az imaéletedet elsorvassza formálissá teszi. Az imádkozás és a megbocsátás együtt történik. „És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” Márk 11:25. Ha a megbocsátást folyamatosan gyakorlod, akkor imáidra választ kapsz. Kívánod, hogy életed bővölködjön Isten áldásában? Igen, tudom, hogy kívánod. Nos ennek a feltétele, hogy légy gyors az elkövetett bűnöd megbánásában és az ellened elkövetett bűnök megbocsátásában. .."


Csodálatos Istenünk van! Ővé minden hála és dicsőség! 

Olvasnivaló : Elrejtett kincs 1-5-ig .

Isten gyönyörködik benned!

Úr áldása legyen minden Olvasón!

2015. március 3.

Nagy Angéla verseiből




Fogadj el bennünket!

Itt élünk a világban,
jelen vagyunk a tegnapban és a holnapban
Mi elfogadjuk embertársainkat egészségben,
legyünk együtt ebben a másságban, megértésben.
A jövőben is jelen leszünk, kérünk, fogadd el létünket,
és barátságoddal, megértéseddel segítsd életünket.

 
Szeress mindig

Szeress mindig, mert szíved kívánja,
szeress, mert ezért jöttél a világra.
Szeress mindig, mert ISTEN teremtett,
szeress, mert Ő soha el nem felejtett.
Szeress, mert a szeretet öröm, békesség.
szívedben mindig ékesség.

Szeress mindig, hogy Téged is szeressenek,
szeress, hogy soha el ne kerüljenek.
Szeress mindig, hogy örülj és Neked is örüljenek,
szeress. hogy soha el ne feledjenek.
Szeress, mert a szeretet öröm. békesség,
Szívedben mindig fényesség.


A szeretet csodája

Keresek egy virágot,
A neve szeretet,
S piciny szirmai
Megsimogatnák lelkemet.

Mely, ha rá gondolok is,
Mosolyogva kinyílik,
Melyet Isten ültetett,
Mely belőle táplálkozik.

Mert belőle árad ez a csoda.
És kimondhatatlanul szép,
Szárnyalni tudok tőle oda,
Ahol tiszta, kék az ég.

Hol van ez a csoda,
Az emberekből hová lett?
Ebben a rohanó világban
Igen gyorsan kiveszett.

Uram segíts, kérlek, ne késs!
Nehogy késő legyen,
És a szeretet
végleg messze menjen.

Szánd meg az emberiséget,
Add vissza nekünk a szeretetet!
Azt az igazit, amelyik bennünket
Határtalanul boldogít.

Egyedül Te vagy képes erre,
Teremtő Atya,
Hogy egyet ints kezeddel,
És visszatérjen belénk a szeretet csodája.

Forrás

2015. március 1.

A szelídség mérője



"A szelídség mérője az, hogy tudjatok bocsánatot kérni és adni.
Bocsánatot kérni a legemberibb dolog; legrokonszenvesebb egy
ember akkor, mikor megköveti azt, akit szeret.
Legtöbb az ember akkor, mikor bánja, hogy olyan kevés."

(Ravasz László)