2014. december 31.

JÓTANÁCSOk



Jótanácsok

A hatalom gyakorlása: Minden politikai ügyeskedés nélkül is egy szavazópolgárt meg lehet nyerni a környezetvédelemnek. Van hatalmunk magunkon.

A jó példa ragadós. Tégy valamit, vonj be egy-két embert, jóbarátot. Aztán írj egy cikket erről, és dobd be a környéken lakók, passzív szemlélők postaládájába. Másnapra az emberek versengeni fognak a teendőkért, és elkezdenek köszönni egymásnak.

A jó ügyek általában érdekes kihívások. Az intelligens ember nem mosópor eladásokból fog megélni. Valami magasabbra vágyik.

Ne legyen időd a rosszra. A jó, megnyugtató, fizikai munka ,,elrabolja'' a rosszra fordítható időt. A biciklizés, például, egybekapcsolja a jó célú közlekedést és a napi szükséges testmozgást; viszont időt von el sok rossz elől. Kerekezés közben például nem lehet veszekedni. Autózás közben, előtt és után lehet, sőt szokás.

Könnyebb jó baráttá tenni a szomszédot, mint kerítést építeni. 100 méter kerítés 70000 Ft. Ennyi pénzből, meg a betonozásra fordított időből legalább 100-szor lehet meghívni, megajándékozni a szomszédot, elhívni kirándulni, és közösen sövényt ültetni madaraink nagy örömére. Mutassatok egy szomszédot, aki ennek ellenáll!

Amikor a jövő generáció számára véded a környezetet, támaszkodj anyai/apai ösztönödre. Csak tennél valamit, ha egy ember, mondjuk, fojtogatná, bemocskolná, betegre verné a gyerekeidet. Például mit tennél, ha Te magad vagy ez az ember?

A földi civilizációs rendszerek köztudottan nagyon erősek, és köztudottan nagyon rosszul működnek. Örvendj: Egyetlen porszem is megállíthatja a rossz gépezetet.

Beérnek a dolgok. A fát locsolhatod, a virágait számolgathatod, a legszebb gyümölcsöket dörzsölgetheted, lehelgetheted, mégis az egész egyszerre fog beérni, amikor kell. Ha most valamire gondolsz, a Földön több tízezer ember gondol egyazon pillanatban ugyanarra.

Tégy jót ingyen - nem adózol.

A rosszat tenni ugyanúgy energiaigényes, mint a jót. Még a legrosszabb emberek is el szoktak fáradni estére. Ez az út nem távlatos. Akkor már inkább valami jóban fáradjunk el naponta. Folyománya: Ha a munkád rossz, és csak a szabadidődben erőlteted a jót, az haszontalan túlterheléshez vezet. Gondoskodj, hogy a hivatásoddá legyen a jó, s a többi mind csak ráadás.

Szilveszteri ének



Füle Lajos:
Szilveszteri ének


Az évnek vége, vége.
Menjünk az új elébe!
 jó volt itt járni,
Igédre várni, hála érte.

Hűséged karja védett,
 bár hűtlen volt a néped.
Áldásod árad,
s a bűnbocsánat kész Tenálad.

Az évek elsietnek,
de mindig áll kereszted.
ÚR JÉZUS, véred az örök élet.

H á  l a    N é k e d.

2014. december 24.

Ajándék



Anna Mária Seidel
Ajándék


Bármilyen legyen sorsod,
a karácsony nálad is kopog.
Gazdag-e
vagy szegény ünneped,
a tied az üzenet:
„Ne féljetek!”
Csak két szó,
de éjben világító.
Nem csak ígéret,
kedves ajándék.
S ha fogadod,
boldog lesz tőle
minden napod!

Forrás: Vetés és Aratás
2011/3.

2014. december 23.

Emberi kapcsolatok



Emberi kapcsolatok

"És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa."
 (Kolossé 3:17)

"Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek." 
(Máté 5:13)

Az életben sokféle emberrel kerülsz kapcsolatban: családtagokkal, barátokkal, akik közül egyesek hívők, mások nem. El kell döntened, hogy milyen kapcsolatban akarsz lenni mindegyikükkel. Hatással leszel-e rájuk keresztény látásaiddal, vagy az ő hatásuk formálja gondolataidat, érzéseidet és tetteidet.

Mint kereszténynek , olyan embernek kell lenned, aki Krisztushoz vonz másokat. Az Ő követe vagy.

"Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját." (Péld. 27:17)

"Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is." 
(1. Thessz. 5:11)

Másokkal való kapcsolatainknak valami pozitívat, jót kell nyújtania számukra. Valami "jó ízt."

"A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. "
 (Máté 7:12)

2014. december 14.

"…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…"



"Akik szeretik egymást,
a legnagyobb gondokat is legyőzik."

Máté 6,12:
"…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…"

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

" Felületesen olvasva valóban az az ember benyomása: ahogyan én megbocsátok,
attól függ, hogy Isten megbocsát-e nekem. Helyesen mondja Kálvin János: ha valamit nem értünk a Szentírásban, vagy úgy érzékeljük, hogy az a hely mintha ellentmondásban lenne sok más bibliai hellyel, akkor azt a mondatot különösen is az egész Szentírás világosságába kell helyeznünk.
Mit mond a Biblia erről a kérdésről? Függ-e Isten bocsánata attól, hogy mi megbocsátunk,vagy nem? A Bibliában sehol nem találunk olyan állítást, hogy Istennek valamilyen cselekedete attól függene, hogy mi mit teszünk vagy nem teszünk. Isten ennek a világnak szuverén ura, aki teljesen szabadon úgy cselekszik, ahogyan azt jónak látja. Mindig, mindenben Ő cselekszik először, amit mi teszünk, az mindig reflexió. Az már csak válasz arra, amit Ő tett.
Szeretni sem tud az ember magától, csak ha az Isten szeretetét befogadta és az árad rajta keresztül. Jót cselekedni sem tudunk magunktól, csak ha az Isten jó cselekedetét, a váltságot hittel megragadtuk, akkor leszünk képesekké arra, hogy az Ő minősítése szerint is jót cselekedjünk. Megbocsátani sem tudunk addig, amíg azt fel nem ismertük és meg nem ragadtuk, hogy Ő megbocsátotta, nekünk minden vétkünket.
Itt is az Ő bocsánata jár elöl. Ki mondja a Mi Atyánk-ot? A Mi Atyánk-ot Isten gyermeke mondja, aki azzal kezdte: mi Atyánk.
Tehát a bocsánatot nyert bűnös. A Mi Atyánkot olyan ember imádkozza, aki már tudja, hogy reménytelenül eladósodott, és Isten neki feltétel nélkül megbocsátott. Ennek az örömével és bizonyosságával jön oda naponta, és kéri a bocsánatot. Nem attól függ, hogy kap-e bocsánatot, hogy ő megbocsát-e az atyjafiának, mert ő már megkapta a bocsánatot. Akkor mit jelent ez mégis: bocsásd meg nekünk, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek? Itt arról van szó, amit talán így lehetne szemléltetni: tele van a kezünk adóslevelekkel, mert számon tartjuk az ellenünk elkövetett vétkeket. Néha valóban a hideg szaladgál a hátamon, mikor emberek évtizedekkel azelőtt elszenvedett sérelmeket pontosan fel tudnak eleveníteni.
Ki mit mondott róla, mit tett ellene, mit nem kapott meg. Ezt sorolják vég nélkül.
Tele van a kezünk érvényes adóslevelekkel, és emiatt nem tudjuk elfogadni az érvénytelenített adóslevelünket Istentől, amit Ő átszögezett Krisztus halálakor, amit kínál nekünk. Megtörtént a bocsánat, és érvénytelenítette az adóslevelünket. Azt kellene elvenni, ezeket meg eldobálni, eltépni. Nem akarok elszámoltatni senkit, nem akarom megbosszulni, el akarom felejteni. Akkor két kézzel megragadhatom azt, amit Ő kínál nekem. De az, hogy Ő kínálja, nem attól függ, hogy megbocsátok-e vagy nem. Ő azt kínálja a cselekedeteimtől függetlenül, csak nem lehet igazán az enyém, amíg szorongatom a magam sérelmeit. Ezért fontos, — és bizonyos értelemben, ha nem értjük félre, mégis feltétele annak, hogy az Isten elkészített bocsánata az enyém legyen, és gazdag legyek benne, s teljék attól kezdve nekem is megbocsátanom mindenkinek, de ahhoz el kell tépnem a mások elleni adósleveleket, eldobni, és örülni annak, hogy Ő az enyémet eltépte és bocsánatot nyertem. Ez az öröm hiányzik azokból, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szívük szerint megbocsátani. Lelkileg koldus szegények maradnak, amíg azt emlegetik, hogy velük mit tettek, meg tőlük mit vettek el, meg őket mivel bántották meg. Bizonyítja, hogy nem tudtak adni bocsánatot, elengedést, kiengesztelődést.
Mindezt őszintén kell tennünk...."

(Cseri Kálmán:  MEGBOCSÁTÁS )

A kép és igei gondolat forrása
Facebook

2014. december 3.

Megbocsátani? Hetvenszer hétszer?



"Keresztény életünkben a bocsánatkérés nem arra való, hogy igazságot szolgáltasson a megbántott félnek, hanem arra, hogy helyreállítsa a szeretet légkörét. A "jogállástól"- a valós vagy vélt igazságtól - függetlenül mindig az kér előbb bocsánatot a másiktól, akiben a rövidlátó büszkeségnél nagyobb a békesség és a Szeretet szeretete."

(Simon András)

 Megbocsátani?

Megbocsátani? Hetvenszer hétszer?
No nem! Azt nem! Az nekem nem megy. Van fogalmad Uram, mit tett velem ez a mocskos alak? Elárult, cserben hagyott, megtagadott, elfutott, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá...nem. Ez nekem nem megy, ne is akard.
- Nem kényszerítelek semmire, te kérdeztél és én válaszoltam.
Sebeket kaptál?
Nézz a kezemre, lábamra, oldalamra! Amíg köztetek éltem, állandóan bántottak. Azt mondtad, szeretnél szabadon élni. Ám legyen! Örök életet adok neked,... ha megbocsátasz. Igen, mindenkinek. Tudom, hogy "nem megy". Ezért VAGYOK...
És ekkor az apostolok halkan, szinte suttogva megszólaltak:
- Uram! Növeld bennünk a hitet!"

Forrás
Facebook

2014. november 21.

"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben ..."



SOHA NE ADD FEL!
Mindig a kezdet a legnehezebb!


Efézus 3:20-21
"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. 
Ámen."

"Isten sokkal többet tartogat számunkra, mint amit elképzelünk."
(Mabel Katz)

A kép forrás
Facebook
 

2014. november 4.

A hit olyan, mint az erőlét



"A hit olyan, mint az erőnlét - akkor lesz belőle több, ha használod, amid van. Ha abbahagynád a járást, a lábaid idővel elsorvadnának; ha soha nem használnád a karod, a karjaid lebénulnának. Ugyanígy, ha soha nem teszel semmit a hiteddel, szellemileg rokkant állapotba kerülsz. Ha viszont elkezdesz bízni Istenben, azt fogod látni, hogy Ő ott van veled. 
 „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti” 
(Zsolt 37:5). 
Áldjon az Úr ma is! "

(REINHARD BONNKE)

A kép és szöveg forrása
Facebook
 

2014. október 22.

Ne azt várjuk ....



Ne azt várjuk ...

Ne azt várjuk, hogy fontosak legyünk másoknak, hanem a többiek legyenek fontosak nekünk. Ne azt várjuk, hogy jók legyenek velünk, hanem mi magunk legyünk jók embertársainkkal. Ne várjuk el, hogy szeressenek, hanem mi szeressünk és akkor boldog lesz az életünk.
Az életben nem fontos, ki vagy, csak az, hogy szeresd azt, akiért vagy, és fogadd el feltétel nélkül, akit szeretsz.

Mikor arra nézel, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, az erőt ad, hogy te is megbocsáss. Mikor arra gondolsz, Ő milyen türelmes veled, az erőt ad, hogy te is türelmes légy valaki mással. Mikor az áldozatra nézel, amit érted hozott a kereszten, az erőt ad, hogy te is áldozatokat hozz a házasságodban, a gyermekedért, az ismerősödért vagy egy felebarátért.

Forrás :
http://fenysugar.freeblog.hu/

2014. október 13.

Néha szavak nélkül kell megbocsátani....



"Néha szavak nélkül kell megbocsátani.
Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre.
Felejteni ott, ahol a felejtésre van szükség,  megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes.
És alázatos is, legfőképpen talán alázatos." 

(Jelenits István)

Forrás

2014. október 4.

Egy lépést teszek



Ismeretlen szerző
Egy lépést teszek

Ha úgy tűnik: túl nagy a próba,
Erőd nem futja, s a cél még messze van...
Ha álmaid árnyék borítja,
S a szíved mélyén a kétség fojtogat -
Úgy biztasson e dal.

Legyen bár oly magas a hegy,
Minden nap följebb érhetek,
Ha lépésről lépésre megyek,
Célba érek -
Nem adom fel!

Egy lépést teszek, egy lépést teszek,
Egy lépést teszek a Jézus oldalán.
Egy lépést teszek, csak egyet vele!
Fölérek a hegyre, mert ő velem!

A gyengeség nem ver le téged,
Erőt ad Isten, tőle mindig kérheted.
Míg ő veled, nincs mitől félned,
Nem csal meg téged, ő segít majd neked,
S így énekelheted:

Legyen bár oly magas a hegy,
Minden nap följebb érhetek,
Ha lépésről lépésre megyek,
Célba érek -
Nem adom fel!

Egy lépést teszek...

2014. szeptember 15.

Állj végre talpra!



Állj végre talpra!

Elég volt már a sebeid nyalogatásából!
A panaszáradatból! 
Hogy te milyen szerencsétlen vagy! 
Hogy hányszor ért baj az egész életedben!
Elég volt!
Állj végre talpra!
Nézz végig az életeden, hogy a születésed óta hányszor tapasztalhattad már, milyen erős, hatalmas a te Istened!
Vagy már elfelejtetted azokat a dolgokat, amik miatt akkor, ott azt mondtad,
„Ez isteni csoda volt! Köszönöm, Uram!”
Pál apostolnak is ezt mondta Jézus.
 „De kelj fel, és állj lábra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgává és tanúvá rendeljelek téged arra nézve, amit láttál, és ami miatt még meg fogok neked jelenni.”
(Apcsel 26:16)
Neked is szól a felhívás.
Állj végre talpra, és indulj el! Mondd el a világnak! Mondd el a házastársadnak, mondd el a gyermekeidnek, mondd el a szomszédaidnak! Hiszen erre hívott el az Úr. Hogy bizonyságtevője legyél, és nem arra, hogy a panaszoddal áraszd el a környezetedet.
– Persze, könnyű neked – mondod magadban –, ha neked lenne olyan bajod, mint nekem… – és máris sorolod. Hidd el, nem kaptál többet, mint amennyit el bírsz hordozni. Sőt, az erőt is megkaptad ahhoz.
Így hát „Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a te Istenednek, mekkora vihar vesz körül, inkább mondd te a viharnak, mekkora Isten áll mögötted!”
Így indulj el a mai napon!

2014. augusztus 8.

... Minden egyes nap színes ...



" Nincsenek szürke hétköznapok!
Minden egyes nap színes,
izgalmas és szépséggel
teli annak, aki figyel,
és képes értékelni
a hétköznapok apró csodáit. "

(Mandel Mirjam)

2014. július 8.

2014. július 6.

"Ha fölfokozott vágyaink vannak ..."



"Ha fölfokozott vágyaink vannak, akkor tudhatjuk: rengeteg kudarc fog bennünket érni. Ez szorongással tölthet el bennünket, és nem szívesen látjuk be, hogy kudarcra ítéltük magunkat. A boldogság kulcsa ugyanis az alacsony elvárás, a kevesebbel való megelégedés, a választási szabadságunk önmagunk általi tudatos korlátozása, a döntéseink melletti elköteleződés, a jelenlegi életünk megbecsülése, és a hála amiatt, ami már a miénk."

(Pál Ferenc)

2014. június 25.

Isten fel akar szabadítani



Suzie Eller

„Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” 
(Ézs. 43,19/a)  

Tavaly januárban kértem Istent, mutassa meg, melyik az a szó, ami a következő évemet meghatározza. Ilyesmikre számítottam, hogy „felismerés”, „megújulás”, „közelség”. Valami szép és frissítő tulajdonság Istennel való kapcsolatomban.
Ahogy Isten előtt térdeltem, felbukkant bennem egy szó: „megbocsátás”.
Nem értettem. Tanfolyamokat tartok a megbocsátásról. Könyveket, cikkeket írok róla. Egy olyan szó, amiről azt hittem, biztosan jellemzi az életemet.
De valahányszor imádkoztam, mindig ugyanaz a szó jött elő.
Így hát hagyni kezdtem, hogy 2013-ban ez a szó átitassa az életemet, és kiderült, hogy vannak még új vonásai a megbocsátásnak, amelyekre mennyei Atyám rá akart ébreszteni. Kezdve a hozzáállásommal. Általában így szoktunk fogalmazni a megbocsátásról:
Meg kellene bocsátanod.
Jó volna, ha meg tudnál bocsátani.
De mialatt hagytam, hogy ez a szó vezessen beszélgetések közben, az emberekkel és eseményekkel való kapcsolatomban, az érzéseimben, a hitemben, egy nagy igazság kezdett kibontakozni előttem:
Meg KELL bocsátani.
Nem vagyunk foglyai a megbántottságnak, nem vagyunk bezárva a haragba. Szabad akaratunk van, bármikor elhatározhatjuk, hogy kilépünk a sértettségből a szabadságba.
Ha ragaszkodni akarunk sérelmünkhöz, hagyjuk, hogy szívünk egy része elsivatagosodjon. A pusztaság átterjed gondolkodásunkra, az emberekhez való viszonyulásunkra. Elhiteti velünk, hogy erősek vagyunk, ha tartjuk a haragot, vagy falat építünk magunk köré, pedig csak annyi történik, hogy elzárjuk magunkat egy csomó élménytől, amit Isten szeretne velünk megtapasztaltatni.
Az Ézs. 43-ban az izraeliták is választhattak. Nehéz helyzetben voltak már jó ideje. Hallottak Isten csodáiról, amiket régen végbevitt, és Isten felajánlja, hogy „utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön” (19b). Készen áll rá, hogy ha követik utasításait, olyasmit tapasztalnak meg, ami másképp lehetetlen volna. Ezt ajánlja fel Isten nekünk is.
Szabadságra teremtettünk. Teljesen szabadon kellene élnünk. Ezt a teljes szabadságot tapasztalhatjuk meg, ha a megbocsátás útjára lépünk. Korlátok, feltételek nélkül.
Ahogy 2013-ban igyekeztem megélni a szót, amit kaptam, Isten rávezetett, hogy bár a nagy dolgokat valóban megbocsátottam, apró sérelmeket őrizgettem magamban. Megmutatta, hogy a kis dolgok miatti neheztelés, egy-egy bántó szó vagy cselekedet őrizgetése mekkora erővel bír: kihuny bennem a vágyódás a sérelmet okozó emberrel való együttlétre.
Ha vannak olyan téged ért sérelmek, amiket nem tudsz megbocsátani, ott ólálkodik, gyülemlik, fáj benned a harag, gondold meg, nem kéne-e engedned, hogy Isten hozzáférjen ezekhez a rejtett zugokhoz a lelkedben 2014-ben. Hogy ez könnyű lenne? Legtöbbször egyáltalán nem az. Megbocsátó életet élni egyike a lehetetlennek tűnő hitcselekedeteknek, főleg, ha valaki komoly fájdalmat okozott. De a megbocsátás elvezet a fájdalomtól a gyógyuláshoz, eltünteti a múlt terhét, ami súlyosan rád telepszik, új emberré tesz, olyanná, akit istengyermeksége határoz meg, nem pedig az, hogy valaki mit követett el ellene.
„Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?”
A megbocsátás lehetővé teszi, hogy tiszta lappal indulj.
A megbocsátás a hit új mélységeit és tágasságait nyitja meg előtted.
A megbocsátás erősíti kapcsolatodat Istennel, ha kitartasz benne napról napra, akkor is, ha nehéz. Nem vagyunk magunkra hagyva ezen az úton, és Isten tarsolyában még sok minden van számunkra, ha követjük az irányt, amerre vezet.  

Uram, legyen ez az év számomra a megbocsátás és felszabadulás éve. Mutasd meg, kérlek, napról napra, mit jelent megbocsátó módon élni, és add meg hozzá a kellő erőt és bölcsességet. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy meg kell bocsátanom ahhoz, hogy felfedezzem, még mi mindent tartogatsz számomra! Jézus nevében, Ámen.  

Suzie Eller: God Wants to Set You Free
Encouragement for today, 2014.01.30.
www.proverbs31.org

Forrás
 http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2014/06/lelekerosito-levelek-153.html


2014. június 12.

"A megbocsátás az a kulcs ...."



"A megbocsátás az a kulcs, ami kinyitja a megbántódás ajtaját és lehullanak a gyűlölet bilincsei."
(Linda Dillow)

Forrás

2014. június 1.

CSAK ELŐRE!



CSAK ELŐRE!

"Ha próbálsz valaki lenni,
maradj az, aki vagy, 
mert másból már van annyi, 
mint csillag az égen, 
belőled csak magad, egymagad.

Szállhatsz az álmokkal, 
élvezd a jobbat mire vágysz, 
hisz az élet is erről szól.
Van időnk, van esély.
Mire vársz, ha próbálsz valaki lenni?..."

Jézus Szeret Téged!
Úgy ahogy vagy!
 

2014. május 14.

Tanulj meg megbocsátani....



Tanulj meg megbocsátani....

“Tanulj meg megbocsátani.
Ha te vagy az, akit megbántottak, ne felejtsd el,
hogy Neked áll hatalmadban megbocsátani.
Senki mástól nem kaphatod meg ezt a hatalmat.
Hihetetlen, de ha nem neheztelsz,
és elengeded a negatív érzéseket,
te nyered a legtöbbet az egésszel.”

(Sík Sándor)
 

2014. május 7.

Megbocsátás képekben és szeretetteljes gondolatokkal





Képek forrása
Facebook - Társra várva

2014. május 5.

Ó, mily kedves név ez : Jézus !



Ismeretlen szerző  
Ó, mily kedves név ez : Jézus !

 Ó, mily kedves név ez : Jézus ! 
Gyógyít minden bajt és kínt. 
Édes nyugtot, égi békét, 
csüggedt életünkbe hint. 
Ó, milyen szépen cseng, 
ha egy szív Jézusról zeng ! 

Ó, mily áldott név ez. Jézus! 
Megmentette életünk. 
Megváltó szeretetéért, 
zengjen hálaénekünk. 
Ó, milyen szépen cseng, 
ha egy szív Jézusról zeng ! 

Ó, mily győztes név ez : Jézus ! 
Biztos védő fegyverünk, 
Győzünk nagy ereje által, 
bármily nagy az ellenünk ! 
Ó, milyen szépen cseng, 
ha egy szív Jézusról zeng! 

Járjunk hát e névben : Jézus ! 
Őt hirdessük szerteszét, 
Míg majd nála egykor zengjük, 
boldog lelkünk énekét ! 
Ó, milyen szépen cseng, 
ha egy szív Jézusról zeng ! 

2014. május 1.

Önmagunknak megbocsátani ...



"Önmagunknak megbocsátani éppoly fontos mint másoknak.
Ismerd be, hogy tévedtél, kérj bocsánatot sértett féltől. Megbocsátasz magadnak és tovább lépsz."

( Nick Vujicic )

2014. április 18.

Ne húzd fel magad!



A harag rossz tanácsadó!

2014. április 11.

Ne várjuk meg ....



Kun Magdolna
 Ne várjuk meg ....
 
Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idő szűkén vagyunk,
mert a szeretet az,
miből feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

2014. április 8.

Áldás



Mosonyi György
Áldás 

Áldjon meg az Isten, 
Mert hiszel! 
Áldjon, mert 
Benne élsz. 
Áldjon, mert 
Ahogy gondolod, 
Úgy írsz, úgy beszélsz.


"Az élet minőségének javításához sokszor a mennyiségi dolgok mérséklése szükséges."
 (Cseri Kálmán)

2014. április 5.

ÁLDÁS



Az áldásokra van nagy szükség....

 Áldás

Nehéz utakon, kétségek között
ragyogtassa rád arcát az erős Isten.
Mélységeidből kiutat kutatva
ragyogtassa rád arcát a magasságos Isten.
Bűnök kötelében, bocsánatra várva
ragyogtassa rád arcát a kegyelmes Isten.
A teremtés csodáin ámulva
ragyogtassa rád arcát a szépséges Isten.
A szeretet tiszta mozdulataiban
ragyogtassa rád arcát az örvendező Isten.
Az igaz emberségben
ragyogtassa rád arcát a földre jött Isten.
Magányban, megértő társra várva
ragyogtassa rád arcát a barátságos Isten.
Álmatlan éjszakáidon
ragyogtassa rád arcát a fölötted virrasztó Isten.
Búcsúzás idején, halál közelében
ragyogtassa rád arcát az élet Istene.

2014. február 4.

"Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak ..."



"Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak,
 ha valakinek panasza volna valaki ellen:
 ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is."
(Kolossé 3:13)

Mennyit beszélünk a megbocsátásról. Pedig gyakorolni kellene, nemcsak a szólamokat hangoztatni és meghallgatni. Gondolkodtál már azon, hogy hogy lehet megbocsátani? Valójában többféleképpen lehet. Nagyvonalúan, fölényesen: Ugyan kérem, szót sem érdemel! Vértanú-képpel, szenvelegve: Lám, ekkora kárt, fájdalmat okoztál. Nem, nem haragszom, de a sebeim véreznek. Gőgösen: Nem veszlek annyiba, hogy képes volnék haragudni rád. Mindig tudtam, mi lakik benned, most végre te is rájöhetsz arra, hogy ki vagyok én. Bakafántosan: Megbocsátok, de kérj bocsánatot! Vagy hajszoltan, kényszeredetten: Megbocsátok, mert ez a kötelességem. De felejteni, azt nem tudok. És mohón: Megbocsátok, de számítok arra, hogy mindent sokszorosan jóváteszel. Te hogy szoktál megbocsátani? Szoktál vagy szívedben hordozod az ellened elkövetett vétkeket? Isten nem így bocsát meg nekünk, ha belátjuk, és megvalljuk előtte vétkeinket, hanem úgy, mintha soha meg nem történtek volna. Nekünk ez mennyire sikerül? Kérj ehhez erőt Tőle bárkire haragszol is vélt vagy valós sérelmek miatt! Ha nem teszed, akkor a meg nem bocsátás, a harag foglya vagy. Abból pedig csak Jézus tud igazán megszabadítani...

Forrás:
 Napi ige és gondolat - 2013.

2014. január 15.

"A megbocsátás az az illat ...."



" A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt."

( Mark Twain )