Megbocsátok
De sok bánat szűnne meg és de sok átok,
ha azt a szót hallanám, hogy
megbocsátok.
Megállna a síró szemek könnye, patakja,
ha mindenki tiszta szívből megbocsátana.
Ez a világ nagyon beteg, sírva kiált,
pedig tudós, nagy emberek gyógyítgatják...
De hiába, nem szűnnek a sóhajtások,
mert nem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.
Nemzetek zúgnak, itt-ott ki is törnek,
vért adnak inni ezen szomjas földnek.
Mért vannak a szántóföldön szétszórt sírok?
Ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.
Nagy emberek bíznak szebb és jobb jövőben,
szebb gondolat él az emberek szívében.
Most lássuk csak, mit hoztak az új századok?
Most sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.
Vészmadarak röpködnek a levegőben,
tüzet szórnak zöld mezőre, legelőre…
Íme rommá zúzattak a nagy városok,
ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.
Úgy vágyom e szó után, de mindhiába,
ellenség lett apa, fiú, anya, s lánya.
Mért megannyi házassági elválások,
ott sem hallom ezt a szót, hogy
megbocsátok.
Így kesergek, s feljutok a Golgotára,
rátekintek a középső keresztfára.
Ki rajta függ, azt üzeni tihozzátok,
jöjjetek mind énhozzám, én
megbocsátok.
Örömömben átölelem a keresztfát,
megismerem rajta az Isten Szent Fiát.
Én Jézusom, ezen szóért hálát adok,
most már én is mindenkinek
megbocsátok!
Ismeretlen szerző, Szerbia
Forrás:
Vetés és Aratás című folyóiratból
