Wendy Blight
„Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.”
(Péld .19: 11)
Mit akart ezzel mondani? Miért bánt meg mindig? Miért viselkedik így velem? Nem vettem észre, hogy a hasonló rágódások állandóan a tudatom felszínén keringenek, míg a lányom fel nem hívta rá a figyelmemet.
Többször zárta így a beszélgetéseinket: „Miért veszed a szívedre?” „Ó, anya, te olyan érzékeny vagy!”
Eleinte bosszantottak a szavai. De később kezdtem felfogni, miről is beszél.
Hosszú évekig hagytam, hogy az emberek szavai érzékenyen érintsenek. Haragudtam miattuk. És a harag gyökeret eresztett. A Sátán újra meg újra eszembe juttatta a sértőnek hitt szavakat. Én meg kérődztem rajtuk. Minden felidézéssel a harag egyre mélyebbre hatolt. Prédikációhallgatás közben is ilyen gondolatok jártak a fejemben: „De kár, hogy xy nincs itt, neki kéne ezt hallani!” Persze a beszéd emiatt meg sem érintette a lelkemet.
Mások szavai észrevétlenül emésztették a gondolataimat, a figyelmemet, az időmet. Egyszer Isten arra indított, hogy tartsak bibliaismereti tanfolyamot a Példabeszédek Könyvéről. Napokon, heteken át szívtam magamba ennek a csodálatos könyvnek a bölcsességét. Egy délután ez az ige ugrott elém a lapról, egyenesen a szívem közepébe: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Péld. 19,11). Nálam volt a labda. Mindaddig az történt, hogy meghallottam a másik szavait, levontam egy következtetést, eldöntöttem, hogy megbántottak.
Igéjével Isten kedvesen kijavította a műveletsort. Éreztem, arra akar rávezetni, hogy úgy is dönthetek, hogy nem veszem fel, amit mond valaki, nem tekintem megbántásnak. Érzelmek nélkül, objektíven fogadjam a szavakat, és kérdezzem meg magamtól: „Vajon miért mondja? Van benne igazság? Valami tüske van benne? Valamit várt tőlem, amit nem nyújtottam neki?”
Az én felelősségem, hogy engedem-e, hogy mások szavai gyökeret verjenek bennem.
Attól kezdve, hogy ezt elfogadtam, megváltozott a hozzáállásom. Persze, nem egyik percről a másikra, még mindig tart a folyamat. De ma már, ha valaki mond valamit, mielőtt hagynám, hogy az érzelmeimig hatoljon, megvizsgálom. Meghallom a szavakat, felismerem, hogy bántásként is felfoghatnám, és az Igazságba kapaszkodom. Valahogy így: „Díszemre válik, ha nem veszem fel, amit mond, ha nem tekintem sértőnek, ha azonnal megbocsátom”.
Ezzel mindenki nyer, mert nem fogom az egész napot duzzogással tölteni, tönkre téve mások hangulatát is, tocsogva az önsajnálatban. Minden alkalommal érzem, hogy Isten elégedett ilyenkor velem, az Ő dicsőségét szolgálja, ha túllépek a sértődésen.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te képedre alkottál. Köszönöm, hogy ha meg akarom találni magamat, Benned kereshetem. Köszönöm, hogy egyedül a Te szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleddel halljak. Segíts, hogy ne sértődjek, ne bántódjak meg könnyen. Segíts, hogy rakjak le most Eléd minden megbántottságot, ami felgyűlt bennem. Add, hogy a Te szereteted és megbocsátásod szabadságában éljek. Segíts, hogy ne a test szintjén éljek, hanem a Te Lelked tejességének, üdeségének magasságában. Jézus nevében, Ámen.
Wendy Blight: Overlooking an Offense
Encouragement for today, 2013.07.31.
www.proverbs31.org
Többször zárta így a beszélgetéseinket: „Miért veszed a szívedre?” „Ó, anya, te olyan érzékeny vagy!”
Eleinte bosszantottak a szavai. De később kezdtem felfogni, miről is beszél.
Hosszú évekig hagytam, hogy az emberek szavai érzékenyen érintsenek. Haragudtam miattuk. És a harag gyökeret eresztett. A Sátán újra meg újra eszembe juttatta a sértőnek hitt szavakat. Én meg kérődztem rajtuk. Minden felidézéssel a harag egyre mélyebbre hatolt. Prédikációhallgatás közben is ilyen gondolatok jártak a fejemben: „De kár, hogy xy nincs itt, neki kéne ezt hallani!” Persze a beszéd emiatt meg sem érintette a lelkemet.
Mások szavai észrevétlenül emésztették a gondolataimat, a figyelmemet, az időmet. Egyszer Isten arra indított, hogy tartsak bibliaismereti tanfolyamot a Példabeszédek Könyvéről. Napokon, heteken át szívtam magamba ennek a csodálatos könyvnek a bölcsességét. Egy délután ez az ige ugrott elém a lapról, egyenesen a szívem közepébe: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Péld. 19,11). Nálam volt a labda. Mindaddig az történt, hogy meghallottam a másik szavait, levontam egy következtetést, eldöntöttem, hogy megbántottak.
Igéjével Isten kedvesen kijavította a műveletsort. Éreztem, arra akar rávezetni, hogy úgy is dönthetek, hogy nem veszem fel, amit mond valaki, nem tekintem megbántásnak. Érzelmek nélkül, objektíven fogadjam a szavakat, és kérdezzem meg magamtól: „Vajon miért mondja? Van benne igazság? Valami tüske van benne? Valamit várt tőlem, amit nem nyújtottam neki?”
Az én felelősségem, hogy engedem-e, hogy mások szavai gyökeret verjenek bennem.
Attól kezdve, hogy ezt elfogadtam, megváltozott a hozzáállásom. Persze, nem egyik percről a másikra, még mindig tart a folyamat. De ma már, ha valaki mond valamit, mielőtt hagynám, hogy az érzelmeimig hatoljon, megvizsgálom. Meghallom a szavakat, felismerem, hogy bántásként is felfoghatnám, és az Igazságba kapaszkodom. Valahogy így: „Díszemre válik, ha nem veszem fel, amit mond, ha nem tekintem sértőnek, ha azonnal megbocsátom”.
Ezzel mindenki nyer, mert nem fogom az egész napot duzzogással tölteni, tönkre téve mások hangulatát is, tocsogva az önsajnálatban. Minden alkalommal érzem, hogy Isten elégedett ilyenkor velem, az Ő dicsőségét szolgálja, ha túllépek a sértődésen.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te képedre alkottál. Köszönöm, hogy ha meg akarom találni magamat, Benned kereshetem. Köszönöm, hogy egyedül a Te szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleddel halljak. Segíts, hogy ne sértődjek, ne bántódjak meg könnyen. Segíts, hogy rakjak le most Eléd minden megbántottságot, ami felgyűlt bennem. Add, hogy a Te szereteted és megbocsátásod szabadságában éljek. Segíts, hogy ne a test szintjén éljek, hanem a Te Lelked tejességének, üdeségének magasságában. Jézus nevében, Ámen.
Wendy Blight: Overlooking an Offense
Encouragement for today, 2013.07.31.
www.proverbs31.org
Forrás
.jpg)
