“És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában?”
( 4.Mózes 21,5 )
A 4. Mózes 11,6-ban így mondja a nép:
“Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén;
szemünk előtt nincs egyéb, mint manna.”
Mi is ezt tesszük: vagy emlékezünk, vagy összehasonlítunk. Szívünk egyre keserűbb lesz, mert Isten igazságtalan, ő adta ezt a helyzetet. Valaki így mondta: rossz idő van! A másik kedvesen felelt viszsza: De jó, aki adta! Bár minden rossz után eszedbe jutna, hogy jó, aki adta. Eljön az idő, amikor majd megérted ezt a szeretetet. Lehet, bosszúsan mondod: meddig kell még az anyósomat a konyhában kerülgetnem?!
Isten olyan, mint a jó kertész. Mindig oda ültet egy növényt, ahol annak a legjobb. Hidd el, hogy Aki Egyszülött Fiát adta érted, az mindent javadra munkál. A legjobb helyre tett, ahol a legnagyobb szépségben kellene magad kifejteni. ő azt akarja, hogy a lelked – amelyik egyszer az út végén ott áll majd Isten színe előtt – szeplő és sömörgőzés nélkül a legnagyobb szépségben legyen. ő erre vigyáz, és ezért sok mindent megtesz veled. Az Ördög azt akarja, hogy ne fogadjuk el, hogy minden, ami nehéz, a javamra történik. ő azt akarja, hogy bukjunk. Isten azt akarja, hogy erősödjünk és győzzünk. Tudjunk minden helyzetben örülni, és nem elkeseredni. Ezen a földön Jézus volt a legörömtelibb ember. A Gecsemánéba énekelve ment. Hát hogy tudott énekelni, amikor tudta, hogy mi vár rá? Nem vakon ment Jézus, nyitott szemekkel, de engedelmesen. Akarsz-e ilyen boldog életet élni? Engedj Isten Igéjének, dobj ki minden megkeseredést, és ne hallgass a vádolóra.