Reménység az Úrban
"Amilyenek az ember reményei, olyan az ember maga is. Ha reménysége Isten ígéretében van, akkor minden rendben van vele.
Kedves olvasó, mik a te reményeid? "Nos - mondja erre valaki -, várom, hogy meghaljon egy rokonom, és akkor gazdag leszek. Jó kilátásaim vannak." Valaki más vállalkozásának állandó növekedésében bízik; egy harmadik sokat vár egy ígéretes üzlettől. Azok a remények, amelyek beteljesülhetnek egy haldokló világban, merő szemfényvesztések. Azok a remények, amelyek nem tekintenek a síron túlra, homályos ablakok, amelyen aligha lát át a lélek. Boldog az, aki hisz az ígéretben, és biztos benne, hogy az beteljesedik, amikor elérkezett az ideje, és minden mást a végtelen bölcsességre és szeretetre bíz. Az ilyen remény kiállja a próbát, legyőzi a kísértést, és már idelent örül a mennynek.
Reményeink akkor kezdődtek, amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor nyertek megerősítést, amikor feltámadt, akkor kezdtek beteljesülni, amikor felment a mennybe, és akkor teljesülnek be véglegesen, amikor másodszor is eljön. Ebben a világban a zarándokok kenyerét esszük egy olyan asztalnál, amely ellenségeink jelenlétében van megterítve, de az eljövendő világban miénk lesz a tejjel és mézzel folyó ország, a béke és öröm országa, ahol a nap és a hold sohasem nyugszik le. Addig reménykedünk, és reménységünk az ígéreten alapszik."
"Azok az ígéretek, amelyek még nem teljesültek, segítik előrehaladásunkat a hitéletben. Nagy és becses ígéretek bátorítanak minket, hogy a magasabb dolgokra törekedjünk. Az eljövendő jó kilátása megerősít minket, hogy kitartsunk és előrenyomuljunk. Te és én olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, akik járni tanulnak, és akiket úgy vesznek rá az első lépésekre, hogy egy almát tartanak eléjük. Minket egy ígéret kilátása késztet, hogy kipróbáljuk hitünk remegő lábait. Így egy lépéssel közelebb jutunk Istenünkhöz. A kisgyerek hajlamos belekapaszkodni egy székbe, és nehéz rávenni, hogy engedjen el mindent, és próbáljon meg a lábára állni; végül kellőképpen felbátorodik, és megtesz egy rövid utat, amely anyja térdeinél végződik. Ezt a kis vállalkozást újabb és újabb követi, és végül már egyedül szaladgál. Az almának nagy szerepe van a baba edzésében, akárcsak az ígéretnek a hitre való nevelésben. Egyik ígéretet kaptuk a másik után, és most már, úgy hiszem, nem kell többé a földön csúsznunk-másznunk és a rajta lévő dolgokba kapaszkodnunk, és elkötelezhetjük magunkat a hitben való járásra.
Az ígéret szükséges eszköz, amikor lelkünket mindenfajta isteni tulajdonságra és cselekvésre neveljük. Milyen gyakran mondtam: "Uram, sok dolgot kaptam tőled, áldott legyen a neved érte, de van még egy ígéret, ami nem teljesült, ezért addig megyek előre, amíg el nem érem a teljesülését! A jövő ismeretlen ország, de én a te ígéreteddel lépek be oda, és azt várom, hogy megtalálom benne ugyanazt a jóságot és kegyelmet, amely idáig követett; igen, én a földieknél nagyobb dolgokat keresek."
Arra is emlékeztetnem kell téged, hogy az ígéret része szellemi állapotunk irányításának, mert imára serkent. Mi az ima, ha nem könyörgés az ígéret beteljesítéséért? Az ígéret úgyszólván az ima nyersanyaga. Az ima olyan vízzel öntözi az élet földjeit, amely az ígéret víztározóiban van. Az ígéret az ima ereje. Odamegyünk Istenhez, és ezt mondjuk neki: "Tégy úgy, ahogy mondtad. Ó, Uram, megígérted; könyörgünk, teljesítsd!" Tehát az ígéret az íj, amivel kilőjük a könyörgés nyilait. Ha bajban vagyok, szívesen keresek egy ígéretet, amely pontosan megfelel a szükségletemnek, és aztán ráteszem az ujjam, és ezt mondom: "Uram, ez a te ígéreted; kérem, bizonyítsd be, hogy igaz, és teljesítsd az én esetemben is. Hiszem, hogy ez a te ígéreted, és esedezem, hogy tedd áldássá a hitem számára." Hiszek a Biblia teljes sugalmazásban, és alázatosan kérem az Urat, hogy teljesen váltson valóra minden mondatot, amit leírt. Szeretem szaván fogni az Urat, és hogy azt tegye, amit mondott, hiszen Ő mondta. Nagy dolog, ha a szükség visz rá az imádkozásra, de sokkal jobb, ha azok a várakozások késztetnek rá, amelyeket az ígéret kelt. Vajon imádkoznánk-e egyáltalán, ha Isten nem adna alkalmat számunkra az imádkozásra, és nem bátorítana minket a válasz ígéretével? A gondviselés rendjében próbára tétetünk, aztán mi tesszük próbára az ígéreteket; szellemileg-lelkileg éheztetünk, majd azzal a szóval tápláltatunk, amely Isten szájából ered. Ama rendszer által, amely szerint az Úr bánik a választottjaival, állandó kapcsolatban vagyunk Vele, így nem felejtjük el mennyei Atyánkat. Gyakran állunk a kegyelem trónjánál, áldva Istent a teljesített ígéretekért, és esedezve azokért az ígéretekért, amelyekben bízunk. Számtalanszor meglátogatjuk Isten lakóhelyét, mert van egy ígéret, amiért esedeznünk kell, és egy Isten, aki alig várja, hogy kegyelmes lehessen. Vajon nem kell-e hálásnak lennünk a dolgok eme rendjéért? Nem kell-e magasztalnunk az Urat, amiért nem zúdítja ránk a meg nem ígért áldások záporát, hanem növeli az értéküket azáltal, hogy ígéretei és hitünk tárgyává teszi őket?"
(Charles H. Spurgeon: Ígéret szerint című könyvéből, Evangélium Kiadó)
