Hogyan bocsát meg Isten?

Hogyan bocsát meg Isten?

„Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” (Mikeás 7,18-19) Mi dédelgetjük magunkban sérelmeinket, és nehezen békülünk. Megsebzi a büszkeségünket, ha mi tesszük meg az első lépést.

De a tékozló fiú atyja – háza lapos tetején szemlélődve nem várt tovább – elébe futott gyermekének, hogy megbocsáthasson.

Az Úr bocsánata mindig kezdeményező, még bűnbánatunk is az Ő keresésének az eredménye.

Sohasem mondja: „Ő vétkezett, ő jöjjön hozzám.”

A Pásztor maga tett meg minden lépést a bocsánat színhelyéhez vezető hosszú úton, a juh soha nem tett egyetlenegy lépést sem, hogy találkozzon vele. A juhot az Úr megbocsátásának nagylelkűsége vitte vissza.

Az Úr bocsánata elpusztítja a megbocsátott rosszat. Mert ez a bocsánat erős, olyan szeretetteljes, olyan gyógyító, hogy megtisztítja az ember szívét, mint ahogy a világosság eloszlatja a sötétséget.

Az Úr bocsánata bukásunk természetes következményével együtt lát bennünket. „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és viszszahozlak…” (1 Mózes 28,15) Mi így szóltunk volna: „Maga kereste a bajt magának, amit főzött, egye meg!” Isten bocsánata azonban átsegítette Jákóbot a bukáson.

Forrás

Vetés és Aratás

Meg kell bocsátanunk önmagunknak

Meg kell bocsátanunk önmagunknak 

A kudarc tudata, a mély csüggedés, a vétkünk súlya letör és ránk nehezedik. Pedig az a meggyőződésünk, hogy a hívő embernek semmi sem szegheti kedvét. Pál apostol tanácsára egyet tehetünk: „…ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Filippi 3,14).

Forrás

Vetés és Aratás

Meg kell bocsátanunk másoknak

Meg kell bocsátanunk másoknak

A feltételezett sérelem nagyon sokszor nevetségesen kicsi lehet – egy tekintet, egy félig hallott megjegyzés vagy kritika, amit már a harmadik személy ad tovább, és mindez egy hosszú, kimerítő nap végén.

Titkos, maró neheztelés születik, az ellenség pedig ébren tartja, és aránytalanul nagyra fújja fel az egészség, a boldogság és az eredményes szolgálat rovására.

Gyakran azért szenvedünk, mert nem tudunk megbocsátani, vagy nem tudjuk elfogadni a bocsánatot, sőt néha egyiket sem vagyunk képesek megtenni.

Forrás

Vetés és Aratás