2020. április 11.

A szeretet soha nem múlik el !



ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET !

A SZERETET 

Türelmes és jóságos,
A szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke,
nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe,
nem tartja számon a rosszat.
A szeretet minden tűr, minden hisz, remél, mindenben kitart.
EZ A SZERETET SOHA NEM MÚLIK EL !

( 1. Kor. 13.)

Forrás:

2020. április 2.

Megbocsátásról



A megbocsátásról


A megbocsátásnak ezek a formái torzképek, egy alapvető keresztény erénynek - a valóságban sajnos nagyon gyakran előforduló - torz és kompromittáló utánzatai. "Kegyetlen kegyelem" az ilyenfajta megbocsátás, még ha jóindulatból fakad is, sosem építő, boldogító nagylelkűség, igen sokszor egyenest a kegyetlenségnek valamiféle perverz változata. A bűnöst nemhogy kiemelné a nyomorúságából, inkább még mélyebbre taszítja. Aki a megbocsátásnak csak efféle változataival találkozott, annak könnyen elmehet a kedve attól is, hogy megbocsásson, attól is, hogy mások bocsánatára számot tartson. Az ilyen ember szokta mondogatni: "Jobb egy tisztességes ellenség tucatnyi hazug jó barátnál."

Egészségesebb a harag és a megtorlást igénylő szemet szemért, fogat fogért metsző hideg szele ennek a megbocsátásnak miazmás, köhögtető légkörénél.

A krisztusi megbocsátás nem a rossznak udvarias hallatlanra vétele vagy éppen kimosdatása. A bűn bűn, a sértés, kár, ártalom megoldásra vár, nem arra, hogy egyszerűen fátylat borítsanak rá. A krisztusi megbocsátás Istenre nyílik, még ha nem emlegeti is ezt föltétlenül. Arra, aki nagyobb a mi szívünknél, és eléggé hatalmas ahhoz, hogy jóvátegye a bűn okozta roncsolásokat a megsértettben és a sértés szerzőjében egyaránt. És a krisztusi megbocsátás testvéri mozdulat. A testvér a kegyelem egét úgy nyitja az esemény és a benne részesek fölé, mint maga is kegyelemre szoruló. Szolgatárs, aki az evangéliumi példabeszéd szerint maga is adósság-elengedésre szorul, az irgalom erőterében él, hogyne igyekeznék tehát irgalmasnak bizonyulni. A testvér testvére bűnében mindig bűnrészes is. 
Mi bűnösök nemcsak hasonlítunk egymáshoz abban, hogy irgalomra szorulunk, hanem felelősek is vagyunk egymásért. Valamelyest az én vétkem az a vétek is, amely ellenem irányul.

A megbocsátásnak ez a krisztusi módja elsősorban lelkület kérdése. Nem a külsőségeit kell ellesni, lehet megtanulni, hanem a belső tartalmát. De azt tanulni kell, mert senki sem születik rá. A hit, az élet megrendüléseit Istenhez emelő, imádságos-elmélkedő gyakorlat alakíthatja ki. S ha valaki úgy érzi, hogy képtelen rá? Igyekeznie kell, és kérnie a hozzá szükségeseket. A külső formát azután - nagyon-nagyon változatosan - magától teremti meg ez a belső tartalom. Talán ügyetlenül, tapogatózva, de nemegyszer váratlan zsenialitással is. Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.

Részletek Jelenits István: Élet és evangélium c. könyvéből

Forrás

2020. március 18.

Nemcsak a lélek, hanem a test is „mérges"



Nemcsak a lélek, hanem a test is „mérges"
Biblia is ír a megbocsátás fontosságáról, a téma valamiért elfelejtődött az idők során, és csak az ezredforduló környékén kapott újra nagy jelentőséget a sérelmek, harag nélküli élet és az ehhez vezető út. A tudomány 3 szegmense, a pszichiátria, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia összefogásával vált és válik napjainkban is egyre központibb témává maga a megbocsátás. De vajon mit okoz a ki nem mondott harag? Hogyan tudunk túllépni rajta? Miért fontos ez?
Bagdy Emőke szerint a „mérges" szóban már eleve megtaláljuk a dolog kulcsát, hiszen nemcsak átvitt, lelki értelemben kell tekintenünk e szóra, hanem szó szerint is. Mert aki mérges, annak nemcsak a lelke, hanem a teste is meg van „mérgezve". Ha én nem bocsátottam meg magamnak, vagy valaki másnak, esetleg tőlem nem kértek valamiért elnézést, akkor a testünkben destruktív folyamatok indulnak el. Ha hihetetlenül kifinomultan működő agyunk úgy „dönt" és úgy „érzi", hogy az adott sérelem nekem fontos és negatív, akkor arról bizony az egész testem értesülni fog, és döbbenetes, de egy negatív hormonkoktél áramlik ilyenkor a testembe, az összes sejtembe, és szó szerint lerakódik a méreg. Ha szorongok, ha szomorú vagyok, vagy megbántott valaki, akkor az egész lényem éli ezt meg, és nemcsak a testem vagy a lelkem egy kicsiny része. A sejtjeimre folyamatosan lerakódó stressz pedig egyszer csak elkezdi nem bírni a nyomást, és összeomlik a nagy egész. Ekkor lehet, hogy csak azt tapasztalom, hogy hullik a hajam, de legbelül tudom: valami nagyon nincs rendben. A dolog nem áll meg itt, és ha nem sikerül megtalálni a megoldást a mentális higiéniára, akár keringési panaszok, vagy rákos folyamatok is elindulhatnak bennem. Félelmetesnek hangzik, nem? Az volt az érzésem a lendületes professzor asszony magával ragadó stílusban előadott elméleteitől, hogy a közönség nagy része ekkor kezdett el igazán bepánikolni. Pedig még csak 15 perc telt el, de máris sokak szemét sikerült felnyitni.
Forrás: Vaskarika.hu

2020. március 2.

Kezdd újra!



Szigeti Jenő
Kezdd újra!

Minden veszteséged ellenére
Minden rosszindulat ellenére
Minden kudarcod és a
Sátán minden diadaltánca ellenére,
Ne maradj a földön elterülve.

Kapaszkodj meg a rögbe,
A szalmaszálba is, mert
A göröngy is, a rád dobott kő is
Jó kapaszkodó.

Feszítsd meg a karodat,
Emeld meg a fejedet.
Állj végre talpra,
És kezdd újra!

Mert Isten is
Minden botlásod
Bűnöd és hibád után
Újrakezdi Veled
És nem fárad el sohasem!

Forrás
Reggeli dicséret blogból

2020. február 26.

"Legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők..."



"Legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak."
 (1. Péter 3:8)
Az ember nem is gondolná olykor, hogy milyen fontos az, hogy hogyan bánunk a velünk, mellettünk élőkkel. Ha Isten Igéjének buzdítására figyelve élnénk egymás mellett sokkal jobb, szeretetteljesebb lenne a világ. Ennek alátámasztására álljon itt egy történet:

Egyszer egy kolostorra nagyon nehéz idők jártak. Csak öten maradtak: a kolostor vezetője és még négy szerzetes, akik mind 60 év felettiek voltak. Fent a hegyekben, közel a kolostorhoz élt egy mindenki által nagyra becsült szerzetes. Így a kolostor vezetője elment ehhez a szent emberhez, hogy hátha tudna valamilyen tanácsot adni, amivel a kolostor megmenthető. A kolostor vezetője és a szent ember hosszan elbeszélgettek, de amikor a tanácsát kérték, akkor a szent embernek egy nagyon egyszerű válasza volt. "Nem tudok neked tanácsot adni. Egyedül azt mondhatom, hogy közületek, akik a kolostorban maradtatok, az egyik nagy próféta, aki nagyon fontos szerepet fog játszani az emberiség felemelésében." A vezető szerzetes visszatért a kolostorba és elmondta a szent ember üzenetét. A következő hónapokban az öreg szerzetesek eltűnődtek a szent ember szavain. "Valaki közülünk nagy próféta?" - tette fel mindegyikük a kérdést magának. Miután elgondolkodtak ezen a lehetőségen, egymás iránti tiszteletük rendkívüli módon megnőtt, attól a gondolattól, hogy esetleg köztük él egy nagy próféta. Egyszerre csak észrevették egymás különlegességeit, és nagyon közel kerültek egymáshoz.
Az a lehetőség, hogy valamelyikük saját maga próféta, mindegyikük figyelmét rendkívüli módon saját maguk felé irányította. Ahogy az idő haladt, a kolostor látogatói azt vették észre, hogy a kolostorban a tisztelet és a szelíd kedvesség aurája lengi körül az öt öregembert.
Nem tudni miért, de egyre több ember tért vissza a kolostorba.
Elhozták a barátaikat, és a barátaik még további barátokat hoztak.
Néhány éven belül a kis kolostor újból virágzó kolostorrá vált a szent ember ajándékának köszönhetően.

Ha a családtagjaidhoz és a munkatársaidhoz sikerülne igeszerűen viszonyulnod, nagyot változhatna a világ körülötted. Ezt ne másoktól várd, hanem tedd meg te az első lépést, és tarts ki akkor is, ha nehezen veszik észre az Úrban való megváltozásodat!
Forrás: Napi Ige és Gondolat - 2010.

2020. február 14.

S. O. S.



Túrmezei Erzsébet
S.O.S.

Órámra pillantok: sietni kell.
Vár a vonat, a busz , a munkahely,
várnak a feladatok, küldetések...
És Mesteremre gondolok.
Neki nem volt órája, mégse késett.
Soha egy percet se késett.

Mesteremre, aki gyalog járt.
Megállt betegek és virágok mellett.
Mégis odaért vonat, autó, repülő nélkül
mindenhova, amikor kellett.

Mesteremre, aki nem ismert
rohanást, hajszát, időzavart.
Csak egy láthatatlan órát figyelt,
egy láthatatlan vezérlő kezet...
s mindent elvégezett.
*
Élő Mesterem, irgalmazz! Segíts!
Szent titkodra taníts meg engem is!

2020. január 17.

ELÉG NÉKED...



Makovei János
ELÉG NÉKED...

Uram,
Téged keresett az első szó.
Téged akart az első mozdulat,
hogy lehessen megnyugtató
és ismerje Hozzád az utat, 
az életem.

Uram,
Téged keresett az első szó.
Téged akart az első mozdulat,
sok útról hittem, az lesz a jó
és látatlanba választott Urat 
az életem.

Uram,
Téged keresett az első szó.
Téged akart az első mozdulat,
mert itt minden út hiábavaló.
Így gyötrődve tovább kutat
az életem.

 *
Uram,
Téged keresett az első szó,
És soha nem
éreztem, hogy megnyugtató.
Téged akart az első mozdulat
és soha nem
Találta Hozzád az igaz utat
az életem.
    *
Uram,
tovább keresett minden szó.
Téged akart minden gondolat,
hogy lehessen minden újra jó,
hogy találjon végre igaz Urat
az életem.

Uram,
Hiábavalóságnak tűnt minden szó,
és kétségbeejtő volt sok gondolat,
mindennapom keserű és hiábavaló.
Nagy mélységekben járta az utat,
az életem.
   *
Akkor,
hangzott felém az isteni szó,
kegyelmem elég lesz tenéked,
soha, semmi ne legyen hiábavaló,
mert Én vagyok egyedül az Élet,
és ez elég lesz örökre néked.

Elég néked az én kegyelmem!
Ő enyém! Tovább nem keresem!

Umag (Jugoszlávia), 
1975. június 25.